+36-70-363-7641
Forrás: nnk.gov.hu
Az NNK felhívása:
“Felhívás ESZENY-humánerőforrás nyilvántartó rendszerbe (HENYIR) történő adatszolgáltatásra
Figyelem!
Az NNGYK/19490-2/2024. iktató számú felhívásában foglaltak alapján az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének határideje megváltozott.
Új határidő: 2024.05.26.
Felhívjuk a Tisztelt Egészségügyi szolgáltatók figyelmét, hogy az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003. (VII. 15.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdés b) pontja, valamint az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló 1991. évi XI. törvényben meghatározott adatokra és az azokban bekövetkezett változásokra vonatkozóan valamennyi egészségügyi szolgáltatónak adatszolgáltatási kötelezettsége áll fenn az általa nyújtott egészségügyi szolgáltatásban részt vevő valamennyi foglalkoztatott személy vonatkozásában.
A jogszabály alapján az Egészségügyi szolgáltatóknak (mind a főszolgáltató és közreműködő egészségügyi szolgáltató esetén egyaránt) a jogszabályban meghatározott adatokat szervezeti egységenként és azon belül szakmánként be kell jelenteni az egészségügyi államigazgatási szerv részére. Az adatoknak pontosnak és naprakésznek kell lenniük, ezért minden változást lehetőség szerint azonnal be kell jelenteni, de legkésőbb minden hónap 10. napjáig. A megváltozott adatok megküldése csak a teljes adatállomány újbóli feltöltésével lehetséges. Tehát bármilyen változás (akár megszűnik egy dolgozó jogviszonya, akár új dolgozó lép be) a teljes adatállomány (a nem változó adatokkal együtt) újbóli feltöltésével lehet megküldeni a HENYIR rendszerbe.
A működési engedélyezési eljárás 2023.06.21. óta az ESZENY szakrendszer útján valósul meg, mely rendszer tartalmazza az egészségügyi szolgáltatóknál foglalkoztatott személyek adatait is. Ennek feltöltése érdekében 2024.04.19. napon felhívom az Egészségügyi szolgáltatók figyelmét a kötelezettségük teljesítésére. Kérem, hogy a felhívásban foglaltaknak eleget tenni szíveskedjenek.”
Az aktuális mellékletek itt találhatóak: nnk.gov.hu